Elvárások, teher, felelősség, tökéletességre való törekvés. Ez így egyszerre szakad a művészekre, az alkotókra, azokra, akik hirtelen kerülnek reflektorfénybe, vagy épp csak fokozatosan lesznek láthatóak, nagy figyelmet kapnak. Az, hogy ehhez a sokasághoz hogyan viszonyulnak, már rajtuk múlik. Azon, hogy hisznek-e a világnak, hogy bele kell halni az alkotásba, a hírnévbe, az őrületbe, abba, hogy mindenki zseniként tekint rájuk, és hogy elhiszik-e, hogy valóban zsenik, szupersztárok, vagy sem. Ha szerencsések, lassan épül fel körülöttük minden, hogy megtapasztalhassák, hogyan működik az, aki alkot. Ha van eszük, nem hiszik el, hogy zsenik. Hogy miért hiszem azt, hogy senki sem zseni, maximum zseniális? Ma erről lesz szó.

A zseni jelentése: tehetséggel megáldott ember (talentum).

Belegondoltál már abba, hogy azok, akikre a zsenialitás, mint jelző rá van húzva, egyszerűen csak a 1O OOO órás szabálynak eleget téve éltek? Semmi zsenialitás sincs bennük, egyszerűen kitartóak voltak, kidolgozták a belüket és most jön a lényeg: hallgattak arra a hangra, ami mindig súgta, hogy merre kell menni. Ez a hang folyamatosan edz, és abban a pillanatban, hogy észreveszi, már elég jól tud veled együttműködni, a kezedbe ad valami értékeset, valamit, amit megtiszteltetésnek vehetsz, hogy neked szánt. Nem apróságot fogsz kapni, értéket. Valamit, amit ha nem te fogadsz el, máshoz visz. Akkor aztán idővel valahol észreveszed a megvalósult ötletedet... Ezt nevezzük kollektív tudatnak, vagy a száguldó csodának, ami mindannyiunkhoz bekopogtat, az persze már rajtad múlik, hogy veszed-e a fáradstágot, hogy vele dolgozz, vagy inkább úgy döntesz, hogy köszönöd, de kihagyod a kihívást, tökéletes neked anélkül is az életed - de akkor ne lepődj meg, ha más valósítja meg azt, amit neked kellett volna.

Az, aki már valaha megtapasztalta a FLOW állapotát, tudja, hogy miért állítom, hogy nincsenek zsenik, csak kitartó emberek, akik tökéletesen megtanultak együttműködni azzal a lénnyel, ami megsúgja, hogy mit kell tenniük. Elizabeth Gilbert TED-es előadásáról hamarosan szó lesz, de elöljáróban annyit, hogy ő pont ezt a témát vette alapul, nem véletlenül: kezdte únni azt, hogy a művészekről egyetlen kép él az emberek fejében, méghozzá az, hogy az alkotás nehéz, felőröl, meggyilkol, és árt neked. Közben a titok egyszerű: akkor árt, ha elhiszed, hogy te találtad ki azt, amit te csak egyszerűen megvalósítottál..

Gyakran mondjuk, hogy a legjobb ötletek este jönnek, amikor elhalkul körülötted minden. Ha olyankor jut eszedbe valami, azt ne magadnak köszönd. Nem is agyaltál, nem gondolkoztál, egyszerűen hagytad, hogy az a kis manó - nevezzük manónak a továbbiakban - téged válasszon ki egy feladatra, ám egy dolgot sohasem szabad elfelejtened: onnantól, hogy az ebből adódó sikert a magadénak nyugtázod, és elhiszed, hogy mekkora szupersztár vagy, minden össze fog roppanni körülötted, de leginkább te a - nem létező- "zsenialitás" súlya alatt.

Prekoncepciók. Ott élnek bennünk, hol erősebben, hol gyengébben, de egy biztos: meghatározzák az utunkat, lezárják azokat az ösvényeket, amelyek gyorsabban vinnének a célunkhoz, gátolnak, akadályként vannak jelen az életünkben. Mégis ragaszkodunk hozzájuk. Tudom milyen ez. Elizabeth Gilbert hatása az életemre gondoltam ott befejeződik, hogy megírom a tegnapi posztot. Jó persze, meg látom élőben szeptemberben és tök szuper lesz  - nyilván nem így történt. Újabb interjút találtam vele, elég hosszút ahhoz, hogy megnézzem. Gondoltam, ha unalmas, maximum végigpörgetem, hátha találok benne valami érdekeset. Nos, soha nem gondoltam volna, hogy a tegnapi nap képes lesz egy életre hatást gyakorolni rám, mégis megtette. Egyetlen óra képes volt új nézőpontot adni, olyat, ami mindig is ott volt bennem mélyen, de azáltal, hogy Liz beszélt erről, megmozdult bennem valami, és azt akarom, hogy ti is érezzétek a hatását - hiszen óriási. Mutat egy alternatívát, ami könnyebbé teszi az életet, egyszerűbbé, így új célokat ad, arról nem is beszélve, hogy tökéletesen beláthatunk a kulisszák mögé: láthatod a hírnév sötét oldalát, és azt is, amiért megéri csinálni. 

A TED-en elhangzott előadásában szó van arról, hogy igen, ő író, és imádja azt, amit csinál. Fontos ezt kihangsúlyoznia, mert sokan nincsenek ezzel így. Volt, amikor ő is másképp állt ehhez, pontosan ez a tény vezette őt egészen odáig, hogy elkezdjen kutatni más alternatívák iránt, hiszen nem szólhat arról az írás, hogy szomorú vagy és frusztrált. Az pedig, hogy ekkora sikert tudhat maga mögött csak egyet jelent: az emberek úgy néznek rá hogy kudarcra van ítélve. Persze a nézésen kívül kérdeznek is, például olyanokat, hogy nem fél-e attól, hogy életében nem lesz még egy olyan könyv, mint az Ízek, imák, szerelmek? Persze, fél. Hogyne félne.

Ugyanezzel a viselkedéssel találta magát szemben akkor, amikor tiniként azt mondta, hogy író akar lenni. Valamiért az alkotókat mindig az instabilitással azonosították, azzal, hogy úgyis megölik magukat, mert a saját zseniségük súlyát nem fogják elbírni. De ez úgy ökörség, ahogy van.. Vajon logikus, hogy így állnak a művészekhez, akik pedig elhiszik magukról, hogy ez a követendő példa, a norma? NEM. Ne szórakozzunk már, hogy ez a normális. Hogy van az, hogy a vegyészmérnököket sohasem kérdezik meg, hogy nem-e fél a munkájától? 

Persze, az ő írói karrierjében is vannak mélypontok, de miért is foglalkozna a kellemetlenségekkel, amikor az élet annyi jó dologgal kárpótolta? A TED előtt pár órával még zokogott, mert azt hitte, hogy borzalmas lesz az előadása, aztán mégis kiállt, és milyen meglepő. Minden idők legnézettebb anyagát produkálta. Igen, alkotás közben gyakran bizonytalan, annyira, hogy ki sem meri nyitni a laptopot, hiszen úgy érzi, hogy valami borzalmasat alkotott... Ilyenkor aztán mindig eszébe jut a mondat, amit édesanyjától gyakran hallott: "done is better than good". 

Nem állhat úgy az életéhez, hogy bár még vagy 4O év van előtte, ez volt élete műve, és soha többet nem fog ettől jobbat alkotni, mert ez a fajta hozzáállás csak egyetlen dologhoz vezet: alkoholizmus, drogok, teljes önmegsemmisítés. Láttunk már ilyet, nemde?

A titok egyszerű: távolságot kell tartanod magadtól és attól az énedtől, aki ír.

Modelleket kezdett keresni, hátha valakinek volt jobb ötlete a múltban arra, hogy hogyan kell kezelni a zsenialitással járó terhet.. Egészen a görögökig és a rómaiakig jutott el, akik egymástól függetlenül hittek abban, hogy az alkotást ők csak lehozzák a földre, az nem belőlük jön, hanem egy lélekből, ami megfelelő távolságból érkezik, sohasincs bennük.  Szókratész például azt hitte, hogy démonja van, aki távolról beszél hozzá, varázslatos tudatként képzelte el, ami a falakban él - és itt a megoldás. Az a valami, ami képes megvédeni a munkád eredményétől bármiről is legyen szó. Így ha rossz, tudták, hogy nem a te hibád, ha jó, az sem. Aztán jött a reneszánsz, és minden felborult. Ekkor már az egyént állították az univerzum középpontjába, megszülettek a zsenik, és eljött a levágott fülek időszaka. Addig az emberek a "having genius" fogalmát élték, ezt felváltotta a "being a genius". Nem mindegy, hogy van egy manó, aki segít, vagy te vagy a zseni - utóbbi esetben MINDEN felelősség rád hárul, így az is, hogy egy újabb csodát alkoss.

Egy emberre nem tehetsz ekkora felelősséget, mert másképp úgy jár, mint Amy Winehouse vagy Demi Lovato, aki 18 éves korában már rehabon csücsült. Ez a téma az én topikom, ez az, ami a leginkább megmozgat és érdekel. Az, hogy ki hogyan kezeli a sikert, és mivel válik sikeressé, .. de a leginkább a manó működése érdekel. Láttam egy dokumentumfilmet az akkor 18 éves Demiről, aki épp elvonóra sétál be, hogy ott fújja el a szülinapi gyertyáti, és közben arról beszél, hogy senki sem hallgatta meg, ezért kezdte el kezdetben vagdosni magát, majd inni, drogozni, felcsempészte magával mindenhova a vodkát... És hogy mit nem hallgattak meg? Azt, amin átment - bár ha jobban belegondolunk, ki értette volna meg? A menedzsment, aki pénzt akar csinálni belőle, vagy a szülei, akik nem élték át azt, amit a lányuk? Azt, hogy tökéletesnek kell lenni és mindig toppon? Ez azért nem egyszerű, ha a fél világ téged figyel.

Liz mesél arról, hogy volt szerencséje az akkor 9O éves Ruth Stone-nal találkoznia, aki egész életében költő volt. Ő mesélt arról, hogy mindig érezte és hallotta, ahogy jön a vers. Olyankor tudta, hogy egy dolgot tehet, méghozzá csak annyit, hogy berohanjon a házba, és elkapja a verset. Ha nem tudta leírni, akkor - ahogy ő elképzelte - az egy másik költőnél landolt. De elég csak Taylor Swift-et alapul venni, aki ugyanerről mesél. A legőrültebb helyeken veszi elő a telefonját és énekel, vagy kezd el írni. Minden slágere így született. 

Végül szóvan még másokról is, akik hasonlóképp alkotnak, ezt muszáj idéznem:

".. Egyszerüen felnézett az égre és azt mondta: "Bocs, nem látod, hogy éppen vezetek?!" (nevetés) "Úgy nézek ki, mint aki most le tud írni egy dalt ?! " "Ha tényleg meg akarsz jelenni, gyere vissza egy alkalmasabb időpontban amikor tudok foglalkozni veled." "Vagy ma menj másvalakihez, menj mondjuk Leonard Cohenhez."

Ezután az egész munkastílusa megváltozott. Nem a munka maga. Az nyomasztó maradt, mint mindig. De a folyamat, a vele járó aggodalom változott meg amikor felszabadította magából a kis zsenit, a géniusztaki csak gondot okozott neki ... ezért visszaengedte ahonnan jött és megértette, hogy nem kell mindennek kínszenvedésnek lennie. Lehetséges az is, hogy ez a különös, szokatlan együttműködésátalakuljon egyfajta párbeszéddé közte és a furcsa, kívülálló dolog között aki nem egészen Tom volt."

NE FÉLJ. Tedd a dolgod. Legyél hálás, ha téged választ, és tanulj meg együtt dolgozni vele. Rakd bele a munkát, és ne válj az áldozatává. Tudd a helyén kezelni. Tudd, ha sokat írsz késztetésből, ott valaminek lennie kell. Minden késztetés céllal alakul ki benned, ilyenkor készítenek fel a feladatodra. Ne foglalkozz azzal, hogy jó-e vagy sem, csak csináld. Ne érdekeljen, hogy mit gondol más, csak tedd a dolgod. .. és ha el tudod fogadni, hogy az írás folyamata során te csak egy eszköz vagy, aki közvetít, aki átalakítja a mondandót olyanná, hogy az célt érjen, meg fog változni az életed. De sohasem szabad elfelejtened, hogy egyedül képtelen lennél rá.